|
|
|
Szekeres László Alapítvány
Vajdasági magyar dokumentumfilmek vetítése
Személyes ismeretségek útján felvettük a kapcsolatot a szabadkai Pannon TV munkatársaival, akik felajánlottak számunkra három dokumentumfilmet, amit mi le is vetítettünk (É, mint Éva – Orosz Ildikó, Fekete Fürdő – Ciger Mónika, A Duna, Vajdaság folyója – Szebasztián Tamás) ötven fős közönség előtt. Amint a projekt tervezetében jeleztük is, a kultúresemény szerves résztvevői voltak még a helyi amatőr színjátszók, akik a filmek között Peter Handke „Közönség-gyalázás” című monodrámájának erősen vágott verzióját adták elő, trialógusra adaptálva, egy virtuális piknik keretei között, kamaraelőadási érzetet keltve a tisztelt egybegyűlteknek. A szín leginkább egy szervezett majálisra kellett hogy hasonlítson műanyagszékek, bogrács és baráti borozás vízióját keltve.
Kis közösség lévén, a színháztermet, ahol az előadás lezajlott, ingyen vehettük igénybe. Bár több nézőre számítottunk, de mivel ilyen tipusu próbálkozás még nem volt a falu történetében, a megközelítőleg ötven fős közönségnek is nagyon örültünk.
Természetesen egy kultúresemény mit sem ér, ha valaki nem tanul belőle valamit. Mivel elgondolkodtató tartalmakat adtunk a tisztelt nagyérdeműnek, cserében egy név nélküli piackutást is elégeztettünk velük. A második dokumentumfilm (Fekete Fürdő) no comment része alatt kérdőívek lettek kiosztva a nézőtér soraiban, amelyek helyi jellegű kérdésekből lettek összeállítva. Az eredmények többé kevésbe igazolták elvárásainkat, ami pedig a dokumentumfilmek osztályozását illeti, a kozönség átlagon felűlinek ítélte meg őket, illetve szignifikáns igény mutatkozott meg további ilyen projektek szervezésére.
|
|
|